2018. november 5., hétfő

NAPELEMES ABLAK

Gondolj csak bele!
Folyamatosan növekvő népességünk energiaigénye végtelen.

Az egész ötlet Amerika áramfogyasztásából indult ki, ugyanis a teljes fogyasztás 75%-át lakóházak és irodák teszik ki, ráadásul ezeknek az épületeknek a gyenge pontjai a nyílászárók, főleg az ablakok, ahol rengeteg energia szökik ki, hiszen az átlagos üveg nem szűri a fényt így erős napsugárzás esetén felmelegszik az épület belseje, és nagyobb teljesítményen kell üzemeltetni a klímaberendezéseket.




És megszületett az átlátszó napelem!

A legújabb napelemes ablakokkal kapcsolatos megoldások azonban teljesen áttetszőek és színtelenek, ugyanis csaknem kizárólagosan az ultraibolya vagy az infravörös fényt hasznosítják. Ami azért is jó, mert így blokkolják az UV-sugarakat és az épületbelsőt felhevítő infravörös fényt is, miközben még energiát is termelnek.
Forrás: ipon.hu


A fény mintegy 0,5%-át tudja hasznosítani.
Ez így elsőre kevésnek hangzik, de tudni kell, hogy napelemes rendszereknél már a 0,1 százalékos eltérés is nagyon sokat jelent!


A kutatóprofesszor ezzel a technológiával elsősorban a hatalmas üveg irodaházakat akarja megreformálni, mert a hatásfok a kutató állítása szerint alkalmas lehet arra, hogy egy másik ablakrendszert működtessen, ami csökkentené az épület energiafelhasználását.


Azt is hozzátette, hogy néhány év alatt saját rendszerével képes lesz a 4%-os hatásfokra, ami javában csökkenteni tudná az épület világítási és temperálási áramköltségeit.

Ha ez sikerül, a hatalmas lélegzetelállító felhőkarcolók, irodaházak nem csupán esztétikus városépítő elemek lesznek, hanem önfenntartó komplexumok!

Természetesen vannak még ehhez hasonló törekvések, és ezek pont azért jönnek létre, hogy az ember által kihasználatlan felületekből a lehető legtöbbet lehessen kihozni.

A legkézenfekvőbb, és legbiztosabb megújuló alternatíva a napenergia.

Az olcsó energiához viszont a mostani technológiák hatásfoka miatt hatalmas területeket kell beteríteni napelemekkel, hogy a városok energia igényét ki tudja elégíteni.

Lunt és csapata ezért kísérletezik még az átlátszó, organikus fotovoltaikus napelemekkel, amikkel már 5%-os hasznosítást is el tudtak érni.
A szakértő szerint a perovszkitos technológia és a korábbi organikus rendszer összeházasításával olyan napelemek fejleszthetők, amelyek mind az ultraibolya, mind az infravörös fényt hasznosítják (és egyúttal kizárják ezeket az épületbelsőkből), és 20 százalékos hatásfokkal működnek, miközben csaknem teljesen átlátszók.

Az átlátszó napelemek létrehozásával próbálkozik még Victor Klimov, a Los Alamos Nemzeti Laboratórium munkatársa.


Az ő elképzelése, hogy az üveg anyagába kvantumpontokat kevernek, és ezzel érik el az UV és az infravörös fény elnyelését, miközben az üveg olyan frekvenciájú sugárzást bocsájt ki, amelyet az ablakkeretbe szerelt általános napelemek át tudnak alakítani, így állítva elő az energiát.



Ezzel a technológiával 3,2%-os a siker, és mivel a kvantumpontok olcsók és csak kevés napelem kell a megvalósításhoz, ezért a leg-pénztárcakímélőbb megoldásnak kínálkozik!



Érdemes elgondolkodni, hogy az időhúzás és a vacillálás helyett, ideje lenne már most megújuló energiába fektetned.

Minél előbb döntesz a napelem mellett, annál hamarabb térül meg, és biztosíthatod családod számára a nyugodt, biztos energiaforrást, környezetednek pedig a tisztább levegőt!

Ebben a felgyorsult világban nem elég figyelni, tovább kell tanulni a fejlődő technológiát, és kivenni a munka részéből azt a hasznot hozó részt, amivel minőségivé teheti bárki hosszú távon a saját és családja életét.

Nem pillanatok alatt jön a megtakarítás utáni hozam, de hogy tartós, azt már megtapasztaltam!

Kérdéssel keress meg, én és már többen tapossuk elöl az utat egy Közösségi Programban.








2018. október 31., szerda

GYORSHAJTÁS ENGEDÉLLYEL

Miről beszélek?
Olvastam ezt a hírt...>>>Magasabb sebességkorlátot kapnak a Villanyautók az Osztrák autópályán<<<, és azonnal eszembe jutott, hogy ez mit is jelenthet nekem, aki imádok száguldozni!
forrás: villanyautosok.hu


Évek óta nincs autóm!

Sokszor eszembe jutott, hogy jobb is. A büntetéseket jól kikerültem ezzel, ami a sebességkorlátozás megszegéseivel járhatott volna. Soha nem bírtam a lassú felfogású, kimért tempóban haladó vezetőket, akik ráadásul büszkén sétálgatnak a belső sávban azzal a gondolattal, hogy betartják a korlátokat, -szabályokat- és ezzel senki ne is éljen, húznak vissza másokat az ő szintjükre.

Már gyermekkoromban feltűnt, -nem csak nekem- hogy a reflexeim átlag felett jók. Valamint a látásom is megközelíti a sasokét.

Nyilván, aki ezzel nem rendelkezik, az el sem képes képzelni, hogy valaki biztonságosabban tud náluk gyorsan vezetni.

Ami a lényeg, hogy azért ezzel a képességemmel természetesen nem vagyok egyedül. Életem során volt tapasztalatom bőven megismerni mindkét réteget.
Az eredmény, ami levonható, hogy soha nem fog zöldágra jutni ez a két ellentétes nézőpont!

Tehát, milyen megoldás születik ilyenkor?

Az egyik fél feladja. Nos, én feladtam, hogy a gyengébbel küzdjek, főleg, mert többségben voltak.
Többek között ezért is nincs most autóm!

De mindig fordul a kocka! Most látok esélyt, hogy végre élvezhessem azt, amit szeretek is csinálni.
Autót vezetni!

Egy új technológia, és a változás meghozta.

Igaz, megint két ágon fut a sor, de aki halad a korral, az most jól jár, mert egyre többen ismerik fel, hogy milyen értéket képvisel az, aki gyorsabb! ☺

Zónákat alakítottak ki a sztrádákon, ahol szmogriadó esetén csupán 100 km/h-s sebességgel lehet hasítani, hiszen az alacsonyabb sebesség kevesebb nitrogén-oxidokat, és szálló port eredményez.

Az új rendelet szerint viszont a villanyautóval közlekedőknek nem kell majd figyelembe venni a korlátozást Austriában.

Ebből következik, hogy milyen nagy jelentőséggel bír az elektromosság, az elektromos energia, és annak felhasználási területei!

Ha pl. Te benne vagy egy elektromos áramot termelő cégben, szerinted mekkora esélyed van ma, itt a jelenben, hogy ezt hasznodra is válthassad a jövőben?

Elképesztően látom, hogy a napenergia a megoldás. Miért? Mert a Nap így is úgy is süt, ingyen adja a sugarait, és a mai technológia, a napelem segítségével elektromos áramot tudunk előállítani belőle.

Ezért az energiáért nagyon nagyon sokan szívesen fizetnek, hisz lassan minden ezzel fog működni.
Akinek a kezében van ilyen beruházás, annak előbb utóbb megtermeli a felhasználási igényeit és a költségeit ez az iparág.

Ha most felvillanyozódtál Te is, és tudni szeretnéd, neked hogyan lehet az áramfelhasználásod költségmentes, keress meg, írj rám, van megoldás! Hosszú távú megoldás!



2018. szeptember 23., vasárnap

SUNMONEY NAPELEMPARK LÁTOGATÁS



Rég várta már a csapat, hogy a vezetők elvigyenek minket -kiváncsiakat- a naperőmű helyszínére.

Én speciel még soha nem voltam ilyen közel egy ilyen erőműhöz.

Látni, már láttam az autóút mellett, de még soha nem fogtam meg egyet sem.

Most megosztom Veletek képekben, micsoda élményben volt részünk.


Bahorecz Péter a Globális Network Igazgató


 Kis  csapatom gyülekezik

Kis csapatom egyre nő
Szponzorom int

Ismerkedés

Oktatónk,
 Korponai Gyula támogatása



Vezetők a Sunmoneyban

Több lábon állunk!













A gyülekező után végre megérkezik a busz, mindenki elfoglalja a helyét.












  













A társaság összehangolt jókedvben, várakozással teli izgatottsággal utazik a célba érkezésig.

A várva várt pillanat,
amikor előbukkannak a szépen sorba rendezett napelemek.




Itt keress meg, ha ez benned is elindított egy erős fantáziát, hogyan lehet Jóléti társadalmat építeni!
Kattints a NapCsapos logóra!
Mi már több ezren vagyunk!





2018. június 23., szombat

TUDSZ SEGÍTENI, HOGY A FÖLD JOBB HELY LEGYEN!



A nap ma is és holnap is fel fog kelni!

Miért vagyunk ebben olyan biztosak?
Mert már pár millió éve ugyan ezt teszi!


Te is tudsz segíteni, hogy a Föld jobb hely legyen!


Környezetszennyezés nélküli, a Nap 🌞 segítségével!

Mentsük meg közösen ezt a csodás helyet!

Csatlakozz itt a lenti linken!

De mielőtt megteszed, kérlek, olvasd el az adatvédelmi szabályzatot!


2018. március 23., péntek

ÚJ KAPCSOLAT AZ UKRÁN ENERGIAÓRIÁSSAL

A SunMoney Solar Group jelzi az ukrán Renewable Giant UKT Teplo új befektetési platformját (magyar fordítás)
21.03.2018 Kijev, Ukrajna

A SunMoney Token Sale nemrég indult, de itt van az első nagy partnerségi megállapodás az új blockchain alapú befektetési platform számára. A SunMoney és a UKR Teplo együttműködési megállapodást írt alá a vízenergia, a biomassza, a biogáz és a napenergia alapú befektetési csomagok újratermelésére irányuló együttműködésről az UKR Teplo 200 megawattos megújuló energiaforrás portfóliójával.

A társaságcsoport UKR Teplo ( http://ukrteplo.ua ) Ukrajna egyik megújuló energia piacvezetője. A céget 2011-ben alapították és jelenleg 14 ukrán régióban és számos más országban, például Moldovában és Magyarországon folytat üzleti tevékenységet. A vállalat több mint 1000 projektet sikeresen hajtott végre.

A SunMoney Solar Group (SSG)  egy 2013-ban létrehozott, közösségi finanszírozású, megújuló energiaforrásokkal foglalkozó vállalat, amely 2 millió eurós befektetést hozott magánbefektetőkből. Több mint 10 000 tagja van, 28 országban, az SSG birtokolja és működtet napelemeket és kriptomereket a megújuló energiaforrások területén. A cég jelenlegi befektetési platformján az emberek vásárolhatnak nap- vagy kriptikus bányászati ​​alapú befektetési csomagokat. A SunMoney egy blokkcsatornás rendszert fejleszt ki, hogy bővítse meglévő platformját a harmadik fél erőműveinek megnyitásához.

Ivan Nadein, a UKR Teplo Group alapítója a megújuló energiaforrások jól ismert nemzetközi szakértője és az Ukrán Energiafüggetlenségi Bizottság elnöke. Ő szorosan figyelemmel kíséri a SunMoney ICO-t, hiszen a projekt egy megújuló energia tanácsadója.

Az év végén induló új befektetési platform már aláírta a kisebb ügyfeleket, de az UKR Teplo az első nehézsúlyú ügyfeleké.


A SunMoney Token Sale március 15-én kezdődött a https://sunmoney.solar címen és április 15-én bezárul.