2019. március 26., kedd

PÁRATLAN ÚJÍTÁS A TESLA MÁR ODAMEGY HOZZÁD

Nem kell többé a parkolóban keresned a Teslád, odamegy hozzád!


Megkezdte az Enhanced Summon funkció széles körű kiküldését a Tesla a járműveire, amelynek eredményeképp máris megérkeztek az első videók arról, hogyan képes a villanyautó teljesen egyedül, az Autopilot rendszert használva navigálni a parkolóban. 

Az új funkció a Summon programra épül, mely szintén számtalanszor bizonyult már hasznosnak a teslások számára. 
Akár egy nagyon szűkös helyre szeretnél beparkolni, akár a parkolójegy kifizetését szeretnéd megúszni folyamatos helyváltoztatással, vagy csak éppen két kamion ráparkolt az autódra és nincs elég helyed beszállni, egyetlen gombot kell csak megnyomnod, és máris meg van oldva minden problémád. 

Az Enhanced Summon azonban az önálló tolatáson és előreguruláson túl már sokkal jobban kihasználja az önvezető rendszer képességeit: a Tesla képes a sofőr segítsége nélkül navigálni a parkolóban és egy általunk kiválasztott helyre eljutni.
A legutóbbi szoftverfrissítéssel és a mobilapplikáció legújabb változatával a Summon utasításai mellet megjelenik az Enhanced Summon, ahol két opció közül választhatunk: 
Vagy saját pozíciónkhoz hívjuk a Teslát,
vagy megadunk neki egy pontot a térképen.

 Az autó által leküzdendő távolság egyik esetben sem haladhatja meg a ~45 métert. Néhány tulajdonos már ki is próbálta az új funkciót, amelyeken látszik, hogy a villanyautó egyelőre meglehetősen lassan és bizonytalanul közelít célja felé. Természetesen az Enhanced Summonnak még van hova fejlődnie, de a Teslát és a rendszeres OTA frissítéseit ismerve ez nem lesz probléma. Ez az újítás így is páratlannak számít az autógyártók között, és még így kezdeti formában is kifejezetten jól jöhet bizonyos szituációkban, például szakadó esőben.
forrás:https://villanyautosok.hu





NAPELEM VILLAMOSVÉGÁLLOMÁST SZOLGÁL

Mi a célom ezzel a bejegyzéssel?

Bevallom!

A Nép-szerűsítés!

Vásárolni mentem, mint minden nap!
Érdekes, hogy vagy nem vettem eddig ezt itt észre, vagy most bővült a környék egy újabb eszközzel.

Mi célt szolgál?

El tudom képzelni, hogy a mai világban mindenki arra törekszik, hogy a rezsikiadását csökkentse. 
A 3-as villamos végállomásánál fedeztem fel ezt az -egyelőre még- árva oszlopot!

Nem tudtam rájönni, hogy épp mire használják, de egy biztos! Ezzel egy környezetbarát megoldást választottak, hiszen zöld energiával állítják elő a szükséges elektromos áramot. 

A Villamos végállomást napelem szolgálja!

Azonnal arra gondoltam, milyen sok dolgom, feladatom van még, hogy ez valóban elterjedjen, és Nép-szerű legyen!

Ebből következett a következő gondolat, vajon mitől lesz valami népszerű?
Hiszen minden ember használja ma már a villamos energiát! Tehát meg kell állapítanom, hogy ez alapból nép-szerű!

Ha valami nép-szerű, akkor minek bizonygatni, hogy szükség van rá?

Aztán itt rájöttem arra, hogy az emberek a váltást nem szeretik. Nem a végtermék nem kell nekik, hanem, hogy milyen úton-módon juthatnak hozzá!

A változás elfogadása, ami nehéz, ami nem nép-szerű, tehát logikusan következik, hogy a változtatás népszerűtlensége okkal történik.

Nos, nézzük meg, mi lehet az OK?
Mi lehet igazából az Érdek-telenség Oka?

Azt fedeztem fel, ha az embernek ismerete, tudása van, akkor Érdeke is fűződik ahhoz, hogy jól menjenek, működjenek a dolgok.

Nos, az egész emberiség Érdeke, hogy a Föld bolygónk harmónikusan még nagyon hosszú ideig, és jól működjön.

Azt akkor nem árt tudni, hogy a Nap süt! A Nap Napenergiát biztosít a Földre!
A mai technológia pedig lehetővé tette, hogy a napenergiáját Napelemekkel felfogják, elkapják, és tárolni tudják, valamint átalakítsák elektromos árammá azt. 

Mi a Zöld Energia?
Ami a légkör szennyezettségéhez nem járul hozzá.
Ezt naperőművekben, vagy szélerőművekben állítják elő. Csökkentve a légtérben a CO2  kibocsátását! Ezzel hozzájárulva a Föld körüli ózon réteg csökkenésének megállításához. Az ózon réteg ugye az élethez szükséges Oxigénünk tárháza. Enélkül nincs Élet!

Az Emberiség Érdeke

Nos, most nézzük, hogyan lehet Érdekeltté tenni az Emberiséget?
Nyílván nem egybe, mert akkor elvész az egyéni érdek. Külön-külön, ember az embernek hogyan tud a segítségére lenni, hogy az egész egy Érdekben tudjon egyesülni?

Vannak, akik bizony rájöttek a titokra!
Kik vagyunk, akiknek az az érdeke, hogy minden embernek haszna legyen, azaz érdeke?

Mi, akik már összefogtunk, és alkotunk egy több 10000-es Közösséget, akik támogatjuk a naperőmű terjeszkedését!

Vedd ki Te is a részed belőle! Ne várd meg, amíg más fogja learatni előled a babérokat! Kereshetsz most Te is ebből az energiai iparágból!

Ha kedvet kaptál hozzá, hogy növeld ezt a Közösséget, keress meg!




Nagy Zsú
NapCsapos
Tel: +36302635769
E-mail: napcsapos@gmail.com



2019. március 23., szombat

MEGOLDÁS AZ ELEKTROMOS AUTÓK

Elképesztő sebességgel történnek a megoldás utáni cselekedetek!




Ha még azon töprengsz, hogy hova is érdemes figyelni, akkor ezt a videót feltétlen nézd meg!!!

Svédországban már tervezés alatt van olyan utak teremtése, ahol a vezető Tesla út közben is tölthető!




BIZTONSÁGRA TÖREKSZIK AZ EMBER

A Sunmoney-NapCsapos Célja, és küldetése, hogy a világon a legnagyobb mennyiségben járuljon hozzá az elektromos áram termeléséhez zöldenergia segítségével!

A zöldenergiát a Nap adja, és a letelepített Naperőművek biztosítják! 

A mai cégformákban mindig a tulajdonos az, aki a legnagyobb hasznot kapja, azért, mert ő találta ki és hozta létre az ötletét!
Lehetsz benne alkalmazott, és kaphatsz némi alamizsnát havi fixért.









Sokan nem látják, hogy valójában ez egy tökéletes piramis felépítés!

Fent a tulaj, alatta az ügyvezető, alatta csoportvezető, legalul pedig a dolgos kis hangyák.


Ja...nem!
Madarak!!!






Ne legyél se madár, se Pali...szokták mondani!
Persze, minden nézőpont kérdése, ahogy Eistein mondaná...a relativitás elméletében!

Akkor viszont most szemléld meg azt a Piramist, ahol viszont másképp működnek az elosztások!

A Sunmoney tulajdonosa azért ad több pénzt a cégben tevékenyen dolgozóinak, akiknek azonos céljaik, hogy terjedjen el az egész világon a napelem, hogy minél több háztartásba eljusson, és mindenhol legyen villamos áram, akár a videóban látható utakon, környezetkímélő módon, zöldenergia felhasználásával.

Ha ez a cél közös, akkor a felépítési rendszerünk EGY IGAZSÁGOS ELOSZTÁS révén többet is kereshet egy később csatlakozó, mint az, aki az elején elkezdte!

A fotón tehetsz összehasonlító elemzést:



Döntsd el, szerinted melyik felállás jobb!!!

Ha eldöntötted, keress meg, és a részleteket már a munkatársaknak elmondom!

Nagy ZsúHivatásos Napcsapos

E-mail: napcsapos@gmail.com

2019. március 20., szerda

A LEGÚJABB ELEKTROMOS a Tesla Y terepjáró, bemutatja Elon Musk


Érdemes megnézni, amikor egy ember álma szép sorjában megvalósul, sőt mindig javít rajta! Micsoda szenzáció számba megy, amikor bejelenti az eredményeit!

Figyelem egy ideje ezt a piacot!
Nagy várakozással és hihetetlen fogadtatással áll hozzá a világ ennek a cégnek a tevékenységéhez.

Vannak emberek, akiknek csak elvárásaik vannak, de vannak, akik cselekszenek.
A cselekvés eredménye pedig az a siker, amiben részesülnek.

Örüljünk együtt, hiszen, a javunkra válik!



S egy hiteles vélemény róla!




NAPHIMNUSZ


József Attila - Naphimnusz

Szeress úgy, mint a Nap !
A Napsugár nem kérdezi,
Hogy mennyit ér a fénye

A Napsugár nem kérdezi,
Hogy mit kap majd cserébe
A Napsugár nem mérlegel,
Csak tündökölve árad.
Simogat és átölel,
de nem kér érte árat.


Szeress úgy mint a Nap, feltétel nélkül
Úgy, mint a Nap, ami szívedből épül.
Úgy, mint a Nap, fényből születve
Úgy, mint a Nap, áldást teremtve.

Minden ember fénysugár,
a mindenségnek része
Azt hiszi, hogy porszem,
pedig a mindennek egésze.
Minden ember fénysugár,
egy a végtelennel.
Minden ember fénysugár,
de ebben hinni nem mer.

Szeress úgy mint a Nap, feltétel nélkül
Úgy, mint a Nap, ami szívedből épül.
Úgy mint a nap, fényből születve
Úgy, mint a Nap, áldást teremtve.
Szeress áldást teremtve!



2019. március 3., vasárnap

HA TAVASZ, AKKOR NAGYTAKARÍTÁS

A tavasz itt van a sarkon, és egyúttal itt az ideje a tavaszi nagytakarításnak is. 

Tegyük még zöldebbé az idén a Földünket!

Ma egy felhívásnak tettem nagyon szívesen eleget.
Számomra nagyon fontos az igényes környezetünk. Ezért hajlandó vagyok tenni és tenni, és tenni is.


Rendesen fújt a hideg szél, de mégis úgy döntöttem, hogy előkapom a bringámat, és azzal teszem meg az utat a kijelölt helyszínre, a Marina partra.

Szeretem azt a környéket! Igényes, nem olcsó szűkösségtudatos emberek élnek ott. Nyáron sokat járok oda napozni is. Tehát fontos, hogy milyen környezetben töltöm el az időmet.

Rajtam kívül még sokan látogatják ezt a szép Duna part szakaszt olyanok, akik nem ott laknak. Sajnos vannak köztük olyanok, akik nem viszik magukkal a szemetüket még a kijelölt tárolóig sem.

Ezért hát néhányan úgy döntöttünk, hogy kitakarítjuk a környéket. Önként, jó társaságban, vidáman felszerelkezve szemeteszsákokkal, és védőkesztyűkkel, egy óra leforgása alatt a kis csapatunk 13 teli zsák szeméttel tisztítottuk meg a terepet.

Rendet tettünk a Marina parton!



Ha Te is igényes vagy arra, hogy a Környezetedben ne legyen szemét, és vállalod, hogy egy ilyen akcióban Te is részt vegyél legközelebb, akkor jelentkezz, keress meg minket!

Tegyük élhetővé a Bolygónkat, ne vesszünk el a szemétben!

Összefogással elérhetjük, megállíthatjuk a Föld hanyatlásának folyamatát!!!

Egyre több és több ember ismeri fel ennek a fontosságát! Sőt...nem csak emberek, hanem cégek fognak össze ennek érdekében!

Ilyen cég a is!

Küldetése, hogy Mentsük meg a Bolygónkat és keressünk ezzel pénzt!


Bárki, aki akar csatlakozni, és hajlandó áldozni, beruházni, egy ilyen programba, a részletekért keressen meg.

Nagy Zsú
Hivatásos NapCsapos
SzabadságTámogató
Networker
Tel: +36302635769
napcsapos@gmail.com


2019. február 22., péntek

Partnerek








SM Fénylény szerkesztője Nagy Attila





EGYRE TÖBBEN LÉPNEK KI A MÓKUSKERÉKBŐL


MINDENKI ÁLMODIK, DE …

Amikor beszélgetek emberekkel, legyen az egy kirándulás, vagy egy képzés, vagy az interneten csetelés, rengeteget hallom, hogy milyen sok vágy, milyen sok elképzelés, álom van az emberek fejében.

Feltettem egyszer egy kérdést, hogy ha most azonnal adnék a kezükbe 1 milliárd forintot, mit kezdenének vele, mire költenék el, nagyon meglepődtem a válaszokon!
A statisztikai adatok azt mutatták, hogy a legtöbben az egészségükre, vagy a környezetük egészségének helyre állítására fordítanák az összeg nagyobb részét, és az utazás, pihenés csak ezután van.

Szomorú valóság, ha a magyar emberek már álmodni sem mernek, mert az aggódásuk középpontjában az egészség elvesztésének lehetősége az első szempont!

Te mire költenél ennyi pénzt? Gondolkodtál már ezen? Vagy annyira el sem tudod képzelni, hogy számodra ez megadathatik? Kishitű vagy abban, hogy ez lehetséges?


MI AZ AMI LEHETSÉGES, ÉS KI ISMER LEHETETLENT?

Amikor újra elkezdtem tanulni, újra beültem egy előadásra, és az iskolapadba, amikor előszedtem olyan könyveket, amik úgy éreztem, hogy olyan titkokkal foglalkoznak, amire én még nem ismerem a választ, akkor találkoztam egy érdekes nézőponttal:


"Az események láncában adódhat egy válságpont, amely felnagyítja a csekélyke változásokat!"

Ez a csekélyke változás mutat rá arra, amit addig nem látok. Ennek fényében pedig felismertem, hogy semmi nem lehetetlen. A lehetséges dolgok csak is a képzelettől függenek. 

Aki képes elképzelni, hogy bekövetkezhet változás, akkor elkezdi azt meg is valósítani.

Akadályt csak és kizárólag az jelent, amit magunkban kizárunk, elzárunk.

Amikor egy beteg nem tudja elképzelni sem, hogy ő képes -szép ugye a magyar, hisz kifejezi- KÉP-es meggyógyulni! Van róla elképzelése? Van képessége a kép alkotásra? Nincs! Ez az egyetlen akadálya az ő gyógyulásának!

Rózsaszínben látni a világot


A lehetetlen dolgok így kizárólag csak bennünk, belül, a gondolatainkban fogalmazódnak meg.

MERJ, ALKOSS, ÉS A HAZA FÉNYRE DERÜL

Képzeld, ez nem csak frázis, amit a múlt költői szavaiból hoztam!

Már vagyunk egy páran, és hála egyre többen, akik látják azt az utat, amit egy maroknyi csapat megálmodott, elképzelt, és megteremtett.
Nekünk, kis-és közép embereknek!

Ezzel lehetőséget adva, hogy egyre többen lépnek ki a mókuskerékből!

Hogyan?

Észrevették, hogy a világ merre halad. Észrevettük, hogy gond lehet azzal az energiakészlettel, ami a földben raktározódik, (fosszilis) és rövid időn belül elfogy, mert egyre nagyobb igény van a felhasználására.

Ha figyeled ezeket a híreket, egyre jobban kirajzolódik, hogy máshonnan kell ezt az energiát megszerezni. Tudósok hada dolgozott azon, hogy megalkossa azt a mai technológiát, ami ma már ismert is. Ez az un. zöldenergiát előállító napelem.

Egyre többen hoznak létre napelemből hatalmas naperőmű Parkokat. Nos, ezt a trendet lovagolta meg a Sunmoney is.

Miben különbözik az összes többitől?

Azzal, hogy hozzáférést enged bárkinek a világon, aki támogatja a Programját, hogy részesedjen a bővülés által a nyereségéből!

Ha ez érdekel, akkor a részletekért keress bátran! 
Ha Te is szeretnéd, hogy  MINÉL TÖBB EMBER TEGYEN SZERT PASSZÍV JÖVEDELEMRE, HOGY GONDTALANABB ÉLETET ÉLHESSENEK, MIKÖZBEN ÓVJÁK A TERMÉSZETET ÉS ZÖLD ENERGIÁT BIZTOSÍTANAK MÁSOKNAK.

Akkor ne habozz, tegyünk ezért az elképzelésért lépéseket!

Nagy Zsú
Hivatásos Napcsapos
Szabadság Támogató
E-mail: napcsapos@gmail.com


2019. január 31., csütörtök

HOGYAN ÉRZED MAGAD, HA RABSZOLGÁNAK TARTANAK?


Ma olvastam egy cikket: Mi vezetett az Audi sztrájkjához? 
"Egy audis mérnök szerint az Audinál kifejezetten nagy az autonómiája a területi vezetőknek, és emiatt meghatározó szerepük van a munkakultúrára. Szerinte nagyon főnökfüggő, hogy hogyan érzik magukat a munkások a munkahelyükön. “Vannak emberközpontú főnökök, akikkel jó viszonyt ápolnak a munkásaik, és vannak főnökök, akik egyszerűen nem veszik figyelembe, hogy emberek dolgoznak ott” – mondta. A munkások oldaláról ezt úgy fogalmazta meg egy megkérdezett, hogy a felsővezetők számára ők leginkább “ilyen leltári számok”, úgy viszonyulnak hozzájuk, mint egy “üveg kólához”.
(forrás:)

Rettenetes még olvasni az ilyen valós sztorykat! Nekem legalábbis, aki olyan régóta gondolkodom vállalkozói szemlélettel.

Tisztában vagyok azzal, hogy egymagamban lassan juthatok egyről a kettőre. Mindenképpen kell mások hozzájárulása ahhoz, hogy meg tudjam teremteni az elképzeléseimet.

Most nem arra gondolok, ami persze csak és kizárólag rajtam múlik, hogy elhatározom, hogy most itt vagyok pl. Budapesten, és el akarok jutni Tatára, akkor csak annyi a dolgom, ha már kitaláltam ezt a célt, hogy lépéseket tegyek, akár gyalog is, és valamennyi idő múlva odaérhetek A-ból B-be.

Hanem mondjuk nem csak a magam vágyát akarom kielégíteni, hanem másokét is, segíteni akarok  mondjuk azzal egy kertbarátnak, hogy legyen egy olyan kútja, ami nem fagy el télen, és én tudom a megoldást, mert kifundáltam, és le is gyártottam.
De!!!
Nem értek az eladáshoz!
Akkor mindenképpen szövetkeznem kell egy olyan emberrel, aki ebben járatos. Az ő tudására is szükségem van. Tehát a megoldás, hogy mindketten jól járjunk, hogy összedobjuk amink van, és közös erővel megyünk abba az irányba, hogy több emberhez eljusson a termékem, amivel már hárman járunk jól. Ugye, aki megvette, és használja.

Szóval...ha valaki nem értékeli azt, akivel együtt tevékenykedik, akkor bizony annak soha nem lesz jó vége. Mindenki hoppon marad előbb utóbb...





VÉGE A RABSZOLGASÁGNAK!!!

A cikkben -ha olvastad te is- azt is leírták, hogy bizony az internet által egyre öntudatosabbak, és egyre képzettebbek, egyre tájékozottabbak az emberek!!!

Fáj, amikor kidolgozod a beled, és még csak meg sem köszönik?

Fáj, amikor holtfáradtan befejezel egy munkát, és úgy engednek utadra, hogy egy hálaszót sem kapsz úti lapudként?

Fáj, hogy minden tőled telhetőt megteszel, és azokat jobban értékelik, akik kevésbé teljesítenek?

Ugye elmegy a kedved az egyenlőtlenségi játéktól?

Teljesen megértem! 

Amikor elém jött ez a gondolat, megértettem...Tökéletesen megértettem!


Ha ugyanis azokat a teljesítményeket díjazzuk, ami mögött nincs is meg a teljesítmény, és azokat nem ismerjük el, akik teljesítenek, előbb utóbb ők sem fogják akarni a teljesítést, leállnak a nem teljesítők közé, és ezzel megáll a gazdaság!

Nos, mindenkinek látnia, tudnia kell, hogyan tud felemelkedni, jó és minőségi életet élni!



Van Megoldás!!! A jó hír, hogy mindig van másik megoldás!!!

Ismered a -t?

Ha csak annyit mondok róla, hogy nincs főnököd, aki a hátad mögött állva hajt, mint a tatár, mert magad oszthatod be az idődet?

Ha csak azt mondom, hogy viszont van egy segítő mentorod, szponzorod, aki akkor segít, mutat irányt, utat, amikor elakadsz, és kérdéseid merülnek fel a haladásod miatt?

Ha azt mondom, hogy igenis létezik passzívan megkereshető pénz?

Ha lehetőséged van arra, hogy olvass, tanulj, netezz, utazz, vagy bármilyen hobbyd legyen is, arra több időt szánhass?

Érdekelne egy ilyen munka?

Ja, igen, azért azt tudnod kell, hogy ez is munka, itt is kell dolgozni!!!

Te döntöd el, mennyi időt akarsz rá szánni a munkára, és ezzel arányosan -totál igazságosan- annyit is kereshetsz!

Érdekelne egy ilyen munka?

Ha annyit még elárulok róla, hogy azzal foglalkozhatsz, amire mindenkinek szüksége van, és tutti fizetnek is érte, amiből kapod a részed?

Érdekelne egy ilyen munka?

Ha többet is meg szeretnél erről a tevékenységről tudni, akkor bátran keress meg.




Nagy Zsú
Hivatásos Napcsapos
Szabadságtámogató
Networker

facebook:
Tel.: +36703075665
E-mail: napcsapos@gmail.com






2019. január 6., vasárnap

VILÁGREKORD

Diákok, törvényhozók, tisztviselők, önkéntesek, háziasszonyok, mindenki megmozdult hétfőn! Összesen több mint 800 000 ember vett részt a világrekord kísérletben, aminek az volt a célja, hogy minél több fát elültessenek mindössze 24 óra alatt! Kínában ugyanis 24 óra leforgása alatt 50 millió fát ültettek el, ezzel bekerültek a Guinness-rekordok könyvébe, az értelmes világrekordok közé!

Ennek van aztán értelme, ugyanis egy olyan rekord felállításának, ami az emberiséget szolgálja, esetleg a bolygónk megmentésére szolgál, és mindenkit arra ösztönöz, hogy egy kicsikét másképpen álljon hozzá a környezetéhez. Kínában végre sikerült egy ilyen rekordot felállítani!

A fákat Kannadusz városában ültették el, utakat, autópályákat, vasúti pályák környékét és erdőket leptek el az emberek, a cél az volt, hogy ők ültessék el a legtöbb fát az egész világon. A korábbi rekordot jócskán felülmúlták, Pakisztánban nagyjából 850 000 csemete került elültetésre korábban. Kínában nem csak a világrekord lebegett a szemek előtt, hanem az is, hogy tegyenek az éghajlatváltozás romboló hatása ellen, illetve az, hogy pótolják a folyamatosan fogyatkozó erdővel borított területeket.
(forrás:agrároldal.hu)

Példamutatás Csapatszellemből!

Egyszer szeretném megérni, hogy a magyar emberek is képesek egy cél érdekében totál összefogni. Hiszem, hogy lehetséges, mert legalább háromszor már volt rá precedens!


HOGYAN TUDJUK KÖZÖSEN FELSZÁMOLNI A NÉLKÜLÖZÉST?


szüljünk fel arra az emelkedett hangulatra, ami minket, 
magyarokat az összefogásra ösztönöz. 

1.
1848.március 15.
Hangot adott nem kis tömeg annak a szándékának, hogy erősebb a szabadság vágya, mint azt az elnyomó, manipulatív indíttatásúak vélni merték.

Ezt akkor harccal, erő-szakkal próbálta kinyilvánítani.


2.
2013.március 15.
Hatalmas hó esett le az utakra, megbénítva a főbb útvonalak forgalmát. A rendkívüli helyzet embereket zárt el a külvilágtól, óriási halálfélelmet generálva.

3.


2019.március 15!!!

Most arra buzdítok minden magyart, hogy
az összefogás erejével
mutassuk meg, hogy
fel tudjuk számolni a nélkülözést,
a meg nem érdemelt életszínvonalat képesek vagyunk megszüntetni!
Képesek vagyunk
az összefogás erejével
 egy magasabb életszínvonalat elérni
minden háztartásban,
minden magyar életében.




A faültetés mintájára építsük meg a világ legnagyobb Naperőművét a SunMoney segítségével! 
Építsük fel azt a  hosszú távon működőképes online vállalkozást, ahol nem kell milliókat befektetned, hogy 
megalapozd a biztonságos, szabad jövődet!

Mutassuk meg, hogy igenis lehetséges!
Teremtsük meg ezzel a CO kibocsátás csökkentését, ami a környezet levegőjét rongálja, -azt amit mi minden nap beszívunk kivétel nélkül-, azzal, hogy az egész Föld bolygónkon az energiát nem a természet kincseinek elégetésével, kiaknázásának feldolgozásával fertőzve a légkört szennyezzük, hanem a napenergiát használva tisztítsuk meg!

foto: Gregor Gall szobrászművész alkotása

Hogyan lehet ezzel elérni ráadásul egy anyagi biztonságot, egy jóléti társadalmat?

Ha csatlakozol ahhoz a Közösséghez, akik már 5 éve ezen dolgoznak, és kitaposták a göröngyös utat, és járhatóvá tették.


Üdv, a NapCsapos Csapata

Nagy Zsú  NapCSapos   Édenteremtő Szabadságtámogató
napcsapos@gmail.com
Skype: Nazsuka
 FaceBook


Biztonság

Jelentkezésed biztonságos felületen zajlik.
Adataidat bizalmasan kezelem és harmadik félnek nem adom ki!