Ennek van aztán értelme, ugyanis egy olyan rekord felállításának, ami az emberiséget szolgálja, esetleg a bolygónk megmentésére szolgál, és mindenkit arra ösztönöz, hogy egy kicsikét másképpen álljon hozzá a környezetéhez. Kínában végre sikerült egy ilyen rekordot felállítani!
A fákat Kannadusz városában ültették el, utakat, autópályákat, vasúti pályák környékét és erdőket leptek el az emberek, a cél az volt, hogy ők ültessék el a legtöbb fát az egész világon. A korábbi rekordot jócskán felülmúlták, Pakisztánban nagyjából 850 000 csemete került elültetésre korábban. Kínában nem csak a világrekord lebegett a szemek előtt, hanem az is, hogy tegyenek az éghajlatváltozás romboló hatása ellen, illetve az, hogy pótolják a folyamatosan fogyatkozó erdővel borított területeket.
(forrás:agrároldal.hu)
Példamutatás Csapatszellemből!
Egyszer szeretném megérni, hogy a magyar emberek is képesek egy cél érdekében totál összefogni. Hiszem, hogy lehetséges, mert legalább háromszor már volt rá precedens!
HOGYAN TUDJUK KÖZÖSEN FELSZÁMOLNI A NÉLKÜLÖZÉST?
Készüljünk fel arra az emelkedett hangulatra, ami minket,
magyarokat az összefogásra ösztönöz.
1.
1848.március 15.
Hangot adott nem kis tömeg annak a
szándékának, hogy erősebb a szabadság
vágya, mint azt az elnyomó, manipulatív
indíttatásúak vélni merték.
Ezt akkor harccal, erő-szakkal próbálta
kinyilvánítani.
2.
2013.március 15.
Hatalmas hó
esett le az
utakra, megbénítva a főbb útvonalak forgalmát. A rendkívüli helyzet embereket
zárt el a külvilágtól, óriási halálfélelmet generálva.
3.
2019.március 15!!!
Most
arra buzdítok minden magyart, hogy
az összefogás erejével
mutassuk
meg, hogy
fel
tudjuk számolni a nélkülözést,
a
meg nem érdemelt életszínvonalat képesek vagyunk megszüntetni!
Képesek
vagyunk
az
összefogás erejével
egy magasabb
életszínvonalat elérni
minden
háztartásban,
minden
magyar életében.
|
A faültetés mintájára építsük meg a világ legnagyobb Naperőművét a SunMoney segítségével!
Építsük fel azt a hosszú távon működőképes online vállalkozást, ahol nem kell milliókat befektetned, hogy
megalapozd a biztonságos, szabad jövődet!
Építsük fel azt a hosszú távon működőképes online vállalkozást, ahol nem kell milliókat befektetned, hogy
megalapozd a biztonságos, szabad jövődet!
Mutassuk meg, hogy igenis lehetséges!
Teremtsük meg ezzel a CO kibocsátás csökkentését, ami a környezet levegőjét rongálja, -azt amit mi minden nap beszívunk kivétel nélkül-, azzal, hogy az egész Föld bolygónkon az energiát nem a természet kincseinek elégetésével, kiaknázásának feldolgozásával fertőzve a légkört szennyezzük, hanem a napenergiát használva tisztítsuk meg!
![]() |
foto: Gregor Gall szobrászművész alkotása |
Hogyan lehet ezzel elérni ráadásul egy anyagi biztonságot, egy jóléti társadalmat?
Ha csatlakozol ahhoz a Közösséghez, akik már 5 éve ezen dolgoznak, és kitaposták a göröngyös utat, és járhatóvá tették.
>>>SunMoney Közösségi Oldal<<<
Üdv, a NapCsapos Csapata
napcsapos@gmail.com
Skype: Nazsuka
FaceBook
Biztonság
Jelentkezésed
biztonságos felületen zajlik.
Adataidat
bizalmasan kezelem és harmadik félnek nem adom ki!
|
Úgy legyen. A közreműködni szándékozókat én is várom. 400.000-en nálam is jelentkezhetnek.:)
VálaszTörlés